A rendszerváltás körüli években ez is teljesen másképpen volt. Akkoriban az volt a furcsa, ha valaki nem élt a lépten-nyomon adódó lehetőségekkel, hogy napok alatt több havi fizetést keressen meg. Én például egyáltalán nem számoltam azzal a lehetőséggel, hogy a frissen kézhezvett mérnöki diplomámat valaha használni fogom. A megélhetés költségei az alacsony fizetésekhez igazodtak, az áruhiány miatt viszont könnyen, és elképesztő haszonnal lehetett eladni szinte bármit, amit nem árultak a sarki közértben.

 

Az egyik emlékezetes üzleti lehetőség a számítógép alkatrészek magánimportja volt Bécsből. Be kellett menni egy budapesti üzletbe, ott adtak egy listát (a csúcstechnikát képviselő 9 tűs Epson mátrixnyomtatóval készült), ezen rajta volt a bécsi cím, meg hogy mit kell hozni, mennyibe fog kerülni, és mennyit fizetnek érte. Beültünk négyen a szülőktől kölcsönkért autóba, eldugtuk a feketén vett schillinget a pedálok gumija alá, és indulás. Azokkal az autókkal, az akkori utakon, hosszú várakozással a határon egy nap alatt megjárni Bécset oda-vissza már önmagában kalandos vállalkozás volt. Az üzletben ráböktünk a papíron a kiválasztott alkatrészekre (ezt az ár döntötte el, hogy éppen kijöjjön a forgótőkéből), az eladók kipipálták a saját listájukon, és már fordultunk is. A legtöbb alkatrészről azt sem tudtam, mire való, egyedül a 101 gombos billentyűzet volt egyértelműen azonosítható. Ennek az árára is emlékszem a mai napig, a pesti boltban 10 ezer forintért (egy jó havi fizetésért) vették át tőlünk. (Ma ilyet bármelyik számítástechnikai üzletben 1000-2000 forint közötti áron lehet kapni, pedig a forint az akkorinak csak a töredékét éri.) Ennél általában jóval drágább alkatrészeket hoztunk, így egy ilyen úton akár több havi keresetnek megfelelő nyereséget lehetett elérni, tekintve, hogy az üzlet szervezői igen korrekt árrést hagytak a „futárok” számára. Talán azért volt ez így, mert nem lehetett egy embernek akárhányszor megismételni ezt a mutatványt, hiszen az alkatrészeket vámkezeltetni kellett, így mindenki csak a saját hivatalos valutakerete erejéig vásárolhatott. Nem olyan lehetőség volt ez, amiről csak néhány beavatott tudhatott, valósággal toborozták hozzá a vállalkozó szellemű embereket.