Dolgozzon a pénz!

Legjobb az ingatlan?

Ha még a rendszerváltás előtt kezdtél iskolába járni, te is emlékezhetsz a takarékbélyeg gyűjtésre, ami a mostanában sokat hiányolt pénzügyi tudatosságra nevelés kezdetleges formájaként a gyerekek körében népszerűsítette a takarékoskodást. A tanító néninél év közben apránként megvásárolt bélyegeket csak egyszerre, a tanév végén lehetett visszaváltani, a betétkönyv hátoldalán pedig vidám rajzok illusztrálták, mi mindenre lesz majd pénzem a nyáron. Nekem akkor még nem volt világos, hogy az egész konstrukciót nem a magamfajta kezdő kapitalistáknak találták ki, hogy profitot termeljenek a kis tőkéjükkel, hanem a könnyelmű többségnek, akik egyébként a teljes zsebpénzüket azonnal fagyira és rágógumira költötték volna. Jól emlékszem, mennyire átverve éreztem magam, mikor a kisgyerekként nagyon hosszúnak érzett várakozás után egy szabad szemmel nem látható kis kamattal együtt éppen csak visszakaptam a pénzem. Mi értelme volt akkor az egésznek? Számomra az égvilágon semmi, saját magam ugyanúgy megőriztem volna a pénzt. Nem is vettem soha többé takarékbélyeget.

Ez a 40 éves történet arról az ingatlan befektetési tippről jutott eszembe, amit az egyik kedvenc hírlevelemben olvastam nemrég. A szerző egy konkrét példán mutatja be, hogyan építhet fel évek alatt bárki egy komolyabb ingatlan portfóliót szinte a semmiből, ami egy szép megélhetéshez elegendő passzív jövedelmet termel a továbbiakban. Erre a témára mindig ráharapok, mert bármilyen népszerű mostanában, én továbbra sem hiszek az ingatlan befektetésben. Nem elvi kérdés ez nálam, sokkal inkább józan mérlegelésen alapul, ezért mindig nyitott vagyok az új szempontokra, hátha valamit kihagytam a számításból. Nagy érdeklődéssel vetettem hát bele magam az olvasásba.

Az alapötlet az, hogy négy éven át lakástakarék pénztárban gyűjtöm a pénzt, amely aztán a hozzá járó állami támogatással együtt fedezi egy részben hitelből vásárolt lakás önrészét, a következő nyolc évben pedig a kiadott lakás bérleti díjából visszafizetem a hitelt. A példa szerint az első négy évben havonta 40 ezer forintot kell megtakarítani, ezután 8,2 millió forintért megvenni a lakást, amelyet havi 75 ezer forintért bérbe lehet adni. Ez a bevétel pedig éppen fedezi a lakás megvásárlásához felvett 5,7 millió forint hitel visszafizetését nyolc év alatt. Ilyen módon nem egész 2 millió forint befektetésével lesz egy 8,2 milliót érő tehermentes lakásom a 12. évben.

Az első négy év elteltével folytathatom a takarékoskodást a következő ugyanilyen lakásra, aztán a harmadikra, később pedig a már tehermentes lakások bérleti díját is további lakások megvásárlására fordíthatom ugyanilyen elv alapján. A számítás szerint így havonta 40 ezer forint folyamatos befektetésével 20 év múlva lesz 11 lakásom, amelyek havonta 825 ezer forint bérleti díjat termelnek. Igaz, eleinte ennek nagy része elmegy a még ki nem fizetett hitelek törlesztésére, de ahogy az évek múlnak, fokozatosan az összes lakás tehermentessé válik, és a bérleti díj bevétel teljes egészében elkölthető jövedelemmé válik.

2 millió befektetésével 8 milliós saját lakás, havi 40 ezer forint megtakarításból 90 millió értékű ingatlan portfólió, és havi 825 ezer forint passzív jövedelem az idők végezetéig. Impozáns számok, és lelkesítő kilátások akkor is, ha a levezetés már első ránézésre némileg elnagyoltnak látszik. A lakástakarék pénztári megtakarítások állami támogatását éppen most készülnek csökkenteni. Nem számol a modell semmilyen költséggel (ügyvéd, illeték, adózás, karbantartás, felújítás, és rengeteg apróság.) Bérbeadáskor hosszú távon soha nem lehet teljes kihasználtságot elérni, lesznek olyan időszakok, amikor a lakás üresen áll. Hitelt törleszteni, közös költséget fizetni pedig olyankor is kell. A kalkuláció nem tudja figyelembe venni, hogy évtizedek alatt a bérleti díjak és a lakás árak egyaránt rengeteget változhatnak. Ezt ilyen távon lehetetlen előre látni, ami komoly bizonytalanságot okoz a bevételi oldalon, a havonta fizetendő hitel törlesztő részletek ezzel szemben biztos kiadást jelentenek. Aki pedig adott már bérbe ingatlant valaha, az tudja, hogy 11 lakás bérbeadásából bármennyi jövedelem származik is, az passzívnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető. Már a bérleti díjak beszedése is 11 feladat havonta, nem beszélve a folyamatos javításokról, felújításokról, új bérlők kereséséről, régiekkel való elszámolásról, meg a többi váratlan problémáról. Szóval ez sokkal inkább egy teljes embert kívánó munka, nem passzív jövedelem.

Ha valaki szívesen foglalkozik ilyesmivel csinálja, nekem vannak ennél jobb terveim is öreg napjaim eltöltésére. Ettől azonban az alapötlet még működhet. Mondjuk a gyerekemnek 12 év múlva éppen jól jönne egy saját kis lakás. Ehhez négy év alatt megtakarítok összesen közel 2 milliót, és mire felnő, lesz egy 8 milliós lakása. Elég jól hangzik, nem? Ez 16 százalékos éves hozamot jelent a befektetésre, éven túl kamatos kamattal számolva. Vagyis ha 16 százalékos kamatra lekötném a havi 40 ezreket 1 évre, majd évente a lejáratkor a kamattal növelt összeget újra lekötném, a 12. év végére lenne ugyanúgy 8,2 millió forintom.

Persze a valóságban lesz még rengeteg költségem a lakással. Százezrek fognak elmenni mindjárt az elején illetékre és ügyvédre. Lesznek hónapok, amikor zsebből kell fizetni a hiteltörlesztést, mert éppen üresen áll a lakás. A legvégén pedig biztosan ráfér majd egy felújítás, hogy 8 év bérbeadás után legalább a megvásárláskori állapotot helyreállítsam. Nem lehet mindent pontosan előre látni, de az biztos, hogy a kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében érdemes lesz folyamatosan készenlétben tartani néhány százezer forintot. Ha számításba veszem a plusz költségeket, a befektetés összege reálisan valahol 3-4 millió között lesz, és a hozama könnyen lecsúszhat 10 százalék környékére. Nem baj, még az is sokkal több, mint amit a bankban, vagy állampapírban kockázatmentesen el lehet érni. Legalábbis éppen most, mert 12 év alatt sok minden történhet. Előfordulhat, hogy közben a kockázatmentes kamat eléri, vagy meghaladja a 10 százalékot.

Ezzel együtt nem vállalhatatlan a dolog, ha valakinek nincsen jobb ötlete. Leginkább azoknak ajánlható, akiknek a takarékbélyeg is bejött annak idején. A lakástakarékban jobb helyen van a havi 40 ezer, mint a pénztárcában, ahonnan állandóan kikívánkozna. Ha meg már megvan a lakás, akárhogy is, de muszáj lesz előteremteni a pénzt a menet közben felmerülő különböző költségekre. Nem fog jólesni, de remélhetőleg mindig sikerülni fog, és akkor a végén tényleg meglesz a szuper kis tehermentes lakás abból a pénzből, ami másképp észrevétlenül elment volna haszontalan csacskaságokra.

Persze ha lenne lehetőség valamivel magasabb hozamot elérni, az mégis sokkal jobb lenne. Mi lenne, ha mondjuk évi 50 százalékos hozamot termelne a pénz 12 éven át? Ebben az esetben pontosan 63200 forint befektetésre lenne szükség, hogy 12 év múlva legyen 8,2 millió belőle. De nem négy éven át havonta, hanem egyetlen egy alkalommal! Nem tévedés, ennyi idő alatt a kamatos kamat csodát tesz:

 

kezdő tőke

63200

1. év

94800

2. év

142200

3. év

213300

4. év

319950

5. év

479925

6. év

719888

7. év

1079831

8. év

1619747

9. év

2429620

10. év

3644430

11. év

5466646

12. év

8199969

 

 

A 12. év végén aztán megvehetem a lakást, ha szeretném. Vagy ha továbbra is befektetésben gondolkodnék, nem is lenne érdemes lakást venni. Az jó esetben 900 ezret hoz évente, így pedig 4,1 milliót csinálhatok anélkül, hogy bérlőkkel kellene bajlódni.

Vagy mi volna, ha megelégednék azzal az évi 900 ezer forint bevétellel, amit a 8 milliós lakás bérleti díjából remélek? Ez esetben nem kellene tizenkét évet várni, mert bő nyolc év alatt 1,8 millióra nő a tőke, ami a továbbiakban évente termel 900 ezer forintot akkor is, ha a hozamot nem forgatom vissza, hanem elköltöm. És ehhez nem kellett négy éven keresztül havi 40 ezret megtakatítani, elég volt egyszer 63200 forintot befektetni.

De azt is megtehetem, hogy rögtön az elején nagyobb összeggel indulok, vagy fokozatosan, több lépésben növelem a befektetést. Ahányszor többet fektetek be, a nyereség is arányosan a többszörösére nő. Ha az eredeti lakásvásárlásos példához hasonlítom, az több mint harmincszoros befektetést igényel, mégis csak négy évvel később kezdi termelni ugyanazt a hozamot. Ehhez képest van tehát bőven mozgástér.

Mindez persze csak játék a számokkal, amíg nem tudom, hogyan lehet évente 50 százalékos hozamot elérni. Én ebből a szempontból különleges helyzetben vagyok, mert van egy magas hozamú kereskedési stratégiám, amellyel hosszú évek óta viszonylag egyenletesen termelem a nyereséget a forex piacon. Hogy ez pontosan mekkora hozamot jelent, az elsősorban a kockázatvállalástól függ. A példában azért számoltam éves 50 százalékkal, mert ezt elég biztonságosan tudja a stratégia.

Csak a hozamok alapján ugyanis nem sok értelme van összehasonlítani két befektetést, amelyek sok más szempontból különbözőek. A lakásvásárlás esetében rengeteg kockázatot felsoroltam már. Ezek mind csökkenthetik a hozamot, rossz esetben előfordulhat, hogy a rengeteg bajlódás ellenére egy egyszerű kötvényalap ugyanannyi idő alatt többet hozott volna, mint az ingatlan spekuláció. Mindennek ellenére kicsi az esély, hogy a tizenkettedik év végén kevesebbet érjen a lakás, mint amennyibe összesen került. Azt tehát el kell ismerni, hogy a kockázat összhangban van a jó esetben sem igazán magas hozammal. És ez így rendben is volna, ha nem lenne ott a harmadik szempont.

A likviditás lényegében azt mutatja meg, hogy szükség esetén milyen költségek árán lehet idő előtt kiszállni a befektetésből. A példában bemutatott ingatlan befektetés esetében már az első négy évben, az előtakarékossági időszakban sem túl jó a helyzet, mert a befizetett összeg a támogatással együtt csak lakáscélra használható fel. Ez elég komoly probléma tud lenni, ha éppen másra hiányzik a pénz. Amikor már megvan a lakás, akkor pedig nincs menekvés, amíg a hitel teljesen ki nincsen fizetve. Minden más megoldás azonnal veszteségessé tenné a befektetést. Alacsony kockázat, alacsony hozam, és sokkal hosszabb időre lekötött pénz, mint annak idején az iskolai takarékbélyeg gyűjtésnél. Itt kezdek nagyon gyorsan kiábrándulni az ötletből. Ezt a leckét én már 8 éves koromban megtanultam.

Forex befektetésnél érdemes úgy számolni, hogy a kockázat a teljes kereskedési számlán lévő összeg, vagyis a tőke 100 százaléka. A jó stratégia és az óvatos pozíció méretezés egész alacsonyra csökkentheti a tőke elvesztésének esélyét, de megszüntetni nem tudja. Ez a magas hozam ára, és ezen a ponton úgy tűnhet, hogy hatalmas hátrányban vagyunk az ingatlanhoz képest. A valóságban viszont nem annyira a kockázat százalékos értéke számít, sokkal inkább az összege. Ugyanahhoz az eredményhez, amit a lakással 3-4 milliós befektetéssel érhetek el, itt elég 63200 forint. Igaz, hogy ezt teljes egészében elveszíthetem, de a befektetés nagysága elenyésző a lakásvásárlásra fordítandó összeghez képest. Korábban nem is említettem, de a lakástakaréknak csak a szerződéskötési díja több lehet ennél. Ez nem kerül befektetésre, adminisztratív költség, biztos veszteség rögtön a legelején. Ha innen nézem, máris látszik, hogy a forex befektetésem kockázata bármekkora is százalékosan, az összege elenyésző az ingatlan befektetés költségeihez képest.

A kockázat tehát elfogadható, a hozam verhetetlen, és ami nekem nagyon fontos, a befektetés tökéletesen likvid. Ha bármikor úgy döntök, egy perc alatt lezárom a pozícióimat, és máris kérhetem ki a kereskedési számlámon lévő teljes összeget, ami néhány nap múlva a bankszámlámon van. Nem kell hosszú évekre elkötelezni magamat, és ez az egyre gyorsabban változó világban nagyon sokat ér. Te 2005-ben pontosan láttál előre minden lényeges változást az életedben a mai napig? Egész biztos, hogy a következő 12 évben még sokkal több meglepetés fog érni. Tervekre szükség van, de nagyon fontos, hogy menet közben lehessen módosítani rajtuk, ha a helyzet úgy kívánja.

A rendszeres megtakarítás nagyon jó dolog, és eszedbe ne jusson az egészet a forex piacra vinni! A nagy pénznek szerintem teljesen biztonságos helyen kell lennie, ahol olcsón, azonnal hozzáférhető. Erre tökéletesek a legalacsonyabb kockázatú befektetési alapok. A hozamtermelés nagyját pedig bízzuk inkább egy jó forex stratégiára! Ehhez bőven elég a teljes megtakarítás töredékét kockáztatni, és nem szükséges hosszú évekre előre elköteleződni. Érted már, miért nincs kedvem továbbra sem az ingatlan befektetéshez?

Az említett kereskedési stratégiát te is megismerheted, és ugyanolyan eredményt fogsz vele elérni, mint én. Akkor is, ha a jelenlegi tudásoddal nem tudsz nyereségesen kereskedni, és akkor is, ha most hallasz először a devizakereskedésről. Semmi nehéz nincsen benne, csak csinálni kell, mint egy gép.

Köszönjük Brexit, köszönjük Trump!

„Mi a véleményed, nem lenne biztonságosabb mégis mindent lezárni, amíg ki nem jön a hír?” – gyakran visszatérő kérdés ez minden jelentősebb, várhatóan piac befolyásoló esemény előtt. Akik régebben kereskednek velem, már a válaszomat is előre tudják: mindenki cselekedjen belátása szerint, de én minden körülmények között változatlanul követem a stratégia szabályait. Ezek a szabályok pedig nincsenek tekintettel a hírekre.

A kérdés és az aggodalom érthető. A devizakereskedéssel foglalkozó könyvekben, az összes forex tanfolyamon azt sulykolják, hogy jelentős piaci hírek idején lehetőleg csökkentsük a pozíciókat, maradjunk távol a kereskedéstől. Ez felelősségteljes, fegyelmezett hozzáállásnak számít. Előfordult, hogy valaki lelkesen őszinte egyetértéséről biztosított, mert a weboldalamon látható szignálról (teljesen tévesen) azt feltételezte, hogy a Dont Trade jelzés a hírek környékén várható kiszámíthatatlan árfolyammozgásra figyelmeztet.

Valójában már ez a megfogalmazás is rossz irányba visz. Ha hírek környékén kiszámíthatatlan az árfolyam, abból az következne, hogy vannak más időszakok, amikor viszont kiszámítható. Eszerint nem lenne más dolgunk, mint olyankor kereskedni, amikor a mozgás éppen kiszámítható. Rossz hírem van: az árfolyammozgás soha nem kiszámítható. Ha éppen sikerült eltalálni az irányt, az nem azért van, mert jó volt a számítás, hanem mert erre mindig van 50 százalék esély. Más taktikára van szüksége, aki a devizapiacon pénzt akar keresni.

Gazdasági hírből, adatból minden napra jut bőven, a legtöbb hatására pedig semmi rendkívüli nem történik a piacon, még akkor sem, ha az adat jelentősen eltér a várakozásoktól. A forex piac elég likvid ahhoz, hogy ilyenkor is egyensúlyban maradjon a kereslet és a kínálat. Az esetek nagy részében még a valami okból fokozott figyelmet élvező, minden hónap első péntekjén esedékes amerikai NFP adat megjelenésére is hiába vár a piac visszafojtott lélegzettel. Ilyenkor észrevehetően csökken az aktivitás, napokig alig mozdul az árfolyam. Úgy néz ki, a hírre várva sokan valóban nem nyitnak új pozíciót. Mindezt azért, hogy aztán az adat megjelenésekor leggyakrabban ne történjen semmi. Persze kicsit megélénkül az árfolyammozgás, főleg a megelőző napok pangásához viszonyítva, de az elmozdulás a legritkább esetben haladja meg a naponta szokásos mértéket. Márpedig a nagy óvatoskodás közben azt is érdemes észben tartani, hogy éppen azért kereskedünk, mert az árfolyam változásán szeretnénk pénzt nyerni. Ha soha nem mozogna a piac, semmi értelme nem lenne az egésznek.

A hírek környékén való kivárás gondolata több évtizedes, még az ezredforduló előttről származik, amikor a piaci likviditás sokkal alacsonyabb volt. Kevesebb pénz mozgott a piacon, a piaci szereplők száma sokkal alacsonyabb volt, ráadásul a hírek is lassabban terjedtek. Ilyen körülmények között egy várakozástól eltérő adat gyakran valóban ugrásszerű, nagy árfolyamváltozást okozott. Ebben az is szerepet játszott, hogy sokan úgy gondolták, ha elég gyorsak, megéri bármilyen áron venni, vagy eladni, még a lassabban ébredők előtt. Ők voltak a hírkereskedők. Az igazi veszélyt nem is az elmozdulás nagysága, hanem az jelentette, hogy ez gyakran réssel történt, vagyis eltűnt a likviditás, és az elmozdulás közben nem lehetett üzletet kötni, mert nem volt kivel, hiányzott az ellenoldal.

Az utóbbi években ezek az árfolyam rések egyre ritkábbak, ha mégis előfordulnak, nem veszélyes méretűek, sem hírek idején, sem a hétvégi kereskedési szünetek utáni piacnyitáskor. A piaci hírek az interneten valós időben elérhetőek, a likviditás folyamatosan nő, egyre kevésbé éri meg a kockázatot, hogy bárki ész nélkül venni, vagy eladni kezdjen hírek idején. Ma már kevesen emlékeznek rá, de a hőskorban az is természetes volt, hogy legkésőbb péntek estére le kell zárni a pozíciókat. Sok brókercég az alapletétet is megemelte hétvégére, hogy csökkentse az esetleges árfolyamrésekből adódó kockázatát. Ma már a hétvégével szinte senki nem foglalkozik, de a hírek körüli aggódás lassabban megy ki a divatból.

2016-ban két kiemelkedően fontos világpolitikai esemény is történt: az Egyesült Királyság szavazott az Európai Unióból való kilépésről, az USÁ-ban pedig elnökválasztás volt. Természetesen mindkét eredményt már hetekkel korábban felfokozott hangulatban várták a piac szereplői. Se vége, se hossza nem volt az esélylatolgatásnak, de abban a többség ismét egyetértett, hogy a legokosabb minden pozíciót lezárni a biztonság kedvéért. Még akkor is, ha a közvélemény kutatások alapján mindkét esetben már előzetesen biztosra vehetőnek látszott a piacok számára megnyugtatóbb kimenetel: a britek maradnak az unióban, az amerikai elnök pedig Hillary Clinton lesz. Mint ismeretes, végül egyik szavazáson sem jött be a papírforma, ami egyrészt váratlanul érte a piacot, másrészt rengeteg további bizonytalanságot vetített előre.

Nyugodtan elmondható, hogy az árfolyamok stabilitása szempontjából legkedvezőtlenebb forgatókönyv valósult meg mindkét esetben. Nézzük, indokolt volt-e pozíciók nélkül várni a híreket? A piaci reakció mindkét esetben a szokásosnál jóval nagyobb mértékű, és hektikusabb napi árfolyammozgás volt, de a likvidebb devizapárokon így sem alakultak ki árfolyam rések. Ez azt jelenti, hogy még az ebből a szempontból legérzékenyebb (véleményem szerint a mai viszonyok között amúgy is életképtelen) szűk stoppal dolgozó stratégiák sem szenvedtek az előre kalkuláltnál nagyobb veszteséget. Semmi szükség nem volt tehát az előzetes pozíció zárásra, ezt a hírek nyilvánosságra kerülése után is meg lehetett tenni az előre beállított szinteken.

A piacon bármi megtörténhet, és a kereskedő által elkövethető legnagyobb hiba alábecsülni a különbséget a valószínűtlen és a lehetetlen között. Semmiképpen nem szeretném azt sugallni, hogy ma már nem történhetnek durva árfolyam elmozdulások, akár hatalmas réssel is. De ezek szinte biztosan nem az előre bejelentett események idején fognak történni, hanem teljesen előreláthatatlanul, például egy természeti katasztrófához, atomerőmű balesethez, terrortámadáshoz kapcsolódóan. (Az EURCHF árfolyam 2015. januári brókercsődökről emlékezetes réssel történő beszakadása ebből a szempontból kivételnek számít, mert itt arról volt szó, hogy a svájci jegybank egy korábbi piactorzító intézkedését vonta vissza előzetes figyelmeztetés nélkül. A zuhanást megelőző árfolyam mesterséges beavatkozás eredménye volt, nem a kereslet és a kínálat piaci egyensúlya alakította ki. Ugyanakkor erre is igaz, hogy nem előre bejelentett időpontban, hanem a piac számára teljesen váratlanul történt.)

Teljesen fölösleges tehát a hírek naptára felett izgulni egész héten. Aki folyton biztonságosabb időpontra vár a piacra lépéshez, csak az idejét pazarolja.  A biztonságot nem a piactól kell várni, hanem saját magunknak megteremteni. Ebbe beletartozik a kereskedési tőke megfelelő megválasztása, a helyes pozícióméretezés, és nem utolsó sorban egy olyan kereskedési stratégia, amelyik amellett, hogy ésszerű mértékben kezeli a kockázatokat, hosszú távon képes nyereséget termelni.

Úgy látom, hogy mára az átlagos tapasztalattal rendelkező kereskedők nagy része tudja, vagy legalább érzi, hogy nincs a birtokában olyan tudás, amivel hosszú távon pénzt lehet keresni a piacon, ezért a legjobban még mindig akkor jár, ha nincs nyitott pozíciója. A forex kereskedéssel kapcsolatban elérhető oktató anyagok a mai napig a '90-es években megjelent néhány alapművet ismételgetik, a tanfolyamok előadói is ezekből merítik a tudásukat. Ez az ismeretanyag pedig súlyosan elavult, a régi módszerek a mai piacon nem működnek. Csak hogy a legfontosabbakat említsem: a kockázatkezelés ma már nem oldható meg egyszerű stop loss megbízásokkal, nem a trendeken keressük a pénzt, hanem a volatilitáson, és éppen ezért egyáltalán nem akarjuk elkerülni a mozgalmasabb időszakokat a kereskedésben.

Én soha nem követem a kereskedéssel kapcsolatos híreket, egy-egy nagyobb mozgás után legfeljebb utólag, az érdekesség kedvéért szoktam megnézni, mi lehetett az oka. Semmi értelme nem lenne a hírek miatt idegeskednem, ha egyszer az üzleteket úgyis egy előre lefektetett egyértelmű szabályrendszer szerint kötöm, ami csak az árfolyam mozgására, és a már megnyitott pozícióimra van tekintettel. Számomra a Brexit szavazás és az elnökválasztás napja pontosan ugyanolyan volt a kereskedésben, mint bármelyik átlagos hétköznap, a Napi 1 százalék stratégia pedig szépen profitált a megugró volatilitásból, és mindkét alkalommal új abszolút nyereségcsúcsra jutott.

   brexit-trump.png

 

A Napi 1 százalék stratégiával te is ugyanolyan eredményt fogsz elérni, mint én. Akkor is, ha a jelenlegi tudásoddal nem tudsz nyereségesen kereskedni, és akkor is, ha most hallasz először a devizakereskedésről. Semmi nehéz nincsen benne, csak csinálni kell, mint egy gép.

Egy sokat vitatott módszer – csak nyerni akarok!

Van egy ősrégi, mégis gyakran félreértett kereskedési technika, amely sok nagyon eredményes forex stratégiának adja az alapját. A fedezésről, vagy angol szóval hedge technikáról van szó, aminek tömören annyi a lényege, hogy egyidejűleg vételi és eladási pozíciók is lehetnek nyitva ugyanazon a devizapáron. Általában (de nem feltétlenül) ez azt is jelenti, hogy minden pozíciót nyereségben zárunk, a veszteséges pozíciók nyitva maradnak addig, amíg újra nyereségbe nem kerülnek. A módszer hívei szerint ha nem realizálunk veszteséget, hosszú távon mindenképpen nyereségre vagyunk ítélve.  Az ellenzők egyszerűen butaságnak tartják a dolgot, hiszen ha nyitunk egy vételt, majd utána egy ugyanakkora eladást is, azzal pontosan ugyanazt érjük el, mintha lezárnánk az elsőként nyitott vételi pozíciót, de így ráadásul naponta swap költséget is fizethetünk a két nyitott pozíció után. Ahogy az lenni szokott, mindkét oldalnak sok dologban igaza van, de a teljes kép ennél valamivel összetettebb. 

Önmagában a hedgelés még senkit nem tett nyereségessé hosszú távon. Amíg nagyobb trendek híján oldalazva mozog az ár, csodás eredményeket érhet el vele bárki. Ilyenkor teljesen mindegy, milyen megfontolás alapján melyik irányba nyitunk pozíciót, viszonylag hamar nyereségben fog záródni, és addig sem cipel magával túl sok nyitott veszteséget, hiszen az árfolyam soha nem távolodik el túlzottan egyik irányba sem. Ha viszont egyszer lendületesen megindul a piac, a jó irányban álló pozíciók gyorsan lezárulnak nyereségben, és ott marad több-kevesebb rossz irányú pozíció, melyeken folyamatosan nő a nyitott veszteség. Attól, hogy nincs lezárva, ez a veszteség ugyanúgy csökkenti a tőkét, és rossz esetben könnyedén le lehet nullázni egy kereskedési számlát egyetlen lezárt veszteség nélkül is. 

Másrészt viszont a rendszeres veszteség realizálás hátrányait sem nehéz belátni. Ha egyszer egy pozíciót veszteségben lezártam, az már az enyém, csökkenti a tőkémet. Ha legközelebb ugyanakkorát nyerek, csak ugyanott vagyok, ahonnan elindultam. Ahhoz, hogy nyereségem is legyen, egy veszteség után két nyereségre van szükségem, feltéve, hogy ugyanakkora összegűek a nyereségek és a veszteségek. Hát persze, ezért kell legalább háromszoros kockázat-hozam arányú pozíciókat nyitni, mondják most kórusban az okosok. Ha egy nyereség háromszor akkora, mint egy veszteség, még abban az esetben is nyereséges tudok maradni, ha sokkal gyakrabban vesztek, mint nyerek. Legyen például ötször 1 dollár veszteségem, aztán csak kétszer 3 dollár nyereség, és még mindig 1 dollár pluszban vagyok. Ki ne tudna hét esetből kétszer nyerni? Ez még akkor is sikerül, ha pénzfeldobással döntöm el, vétel legyen, vagy eladás. Csakhogy ez tiszta önbecsapás. Minél közelebb a stop és távolabb a profitcél, annál nagyobb eséllyel fog veszteségben záródni a pozíció. Ha háromszoros az arány, akkor hosszú távon pont háromszor akkora esélyem van veszíteni, mint nyerni, hacsak nem rendelkezem nagyon pontos módszerrel az árfolyammozgás előrejelzésére (ilyen módszerről nem tudok, ha valaki igen, érdekelne). 

A helyzet az, hogy rendszeres veszteség realizálással ugyanolyan könnyen le lehet nullázni egy számlát, mint anélkül. A stoppolgatós stratégiáknak trendelő piacon van nagyobb esélyük nyerni, a stop nélkülieknek pedig oldalazó árfolyamok idején. Mivel azonban trendelés vagy oldalazás kérdésében ugyanúgy utólag lehet csak okosnak lenni, mint abban, hogy emelkedni vagy esni fog az árfolyam, ettől a felismeréstől sem érdemes azonnali nyereséget várni. 

Egy jó hedge stratégia valahol a két szélsőség között helyezkedik el. Nem realizál feleslegesen veszteséget, és ezzel az idő nagyobbik részében jellemző sávozó mozgások idején könnyen termeli a profitot, ugyanakkor az ellentétes irányú pozíciónyitások segítségével kezeli a kockázatot, ideális esetben mindig közel egyensúlyban tartva a nyitott vételek és eladások mennyiségét, hogy a nagyobb egyirányú ármozgások ne okozzanak túl nagy visszaeséseket. Így mindig lesznek a számlán nagy veszteségben lévő nyitott pozíciók, a számlatörténetben viszont csak nyereségek gyűlnek. Ha sikerül elérni, hogy a lezárt nyereség gyorsabban nőjön, mint a nyitott veszteség, akkor a hedge stratégia stabilan nyereségessé válik. 

Csakhogy ez egyáltalán nem könnyű, és a stratégia lényege itt kezdődik. Nagyon sok tényezőt kell hozzá jól összehangolni. Nem mindegy, hogy mekkora a nyereség, amit pozíciónként lezárunk. Túl kevéssel ugyanúgy nem jó beérni, mint túl sokra várni. Trendirányba, vagy éppen trend ellenében érdemes nyitni a pozíciókat? Egyáltalán merre van a trend? Mekkorák legyenek a pozíciók? Mikor van kisebb, és mikor nagyobb esély arra, hogy egy pozíción nagyobb veszteség gyűljön össze? A tőlem telhető legjobb választ ezekre a kérdésekre a Napi 1 százalék stratégia adja meg. Kiegyensúlyozott teljesítménye mellett van még egy egyedülálló előnye: szerintem nincs még egy rendszer, amellyel kevesebb időráfordítást kívánna a kereskedés. Naponta háromszor 1-2 perc odafigyeléssel lereagálja a piac teljes 24 órás mozgását. 

És igen, igazuk van azoknak, akik szerint azonos méretű 4 darab vétellel és 5 darab eladással egy számlán pontosan ugyanazt az eredményt lehet elérni, mint 1 darab eladással. Egészen addig, amíg valamelyik le nem zárul, mert akkor már változik az ellentétes irányú pozíciók mennyisége, például 3 vételre és 5 eladásra. Az egymással szemben nyitva hagyott pozícióknak ez az értelme, lezáródásukkor automatikusan változtatják a nettó pozíciót. Elvileg ezt is le lehet követni megfelelő függő megbízások elhelyezésével, van, aki meg is csinálja. De ez már a haladó szint, és nincs rá feltétlenül szükség. Mivel a számlamérethez képest igen kis pozíciókkal és viszonylag kevés üzletkötéssel dolgozik a stratégia, a swap költség hosszú távon nagyjából 10 százaléka a nyereségnek. Ez soknak tűnhet, de érdemes tudni, hogy a legtöbb stratégia azonos méretű számlán a nagyobb pozícióméret miatt ennél több swap költséget termel, aki pedig egész rövid távon üzletel, az spread formájában ennek a sokszorosát költi el. 

Hasonlóan minden kereskedési rendszeremhez a Napi 1 százalék stratégia is teljesen mechanikus. Ez azt jelenti, hogy egyértelműen meghatározott szabályrendszer szerint történnek az üzletkötések, kereskedés közben egyszer sem kell döntést hozni. Így nem szükséges hozzá semmilyen ismeret vagy tapasztalat, mindenki kezében ugyanazt az eredményt produkálja, remélhetőleg továbbra is legalább olyat, mint eddig.

Érdemes a legjobb forex brókert keresni?

A hazai bróker botrányok, és a svájci frank árfolyamának hirtelen ugrása miatt csődbe ment külföldi brókercégekről érkező hírek különösen aktuálissá teszik ezt az amúgy is kedvelt témát. Az én személyes véleményem röviden: nem érdemes. Nincsen legjobb brókercég, az egyik ebben jó és abban kevésbé, a másik éppen fordítva. Ez persze nem azt jelenti, hogy bármilyen egzotikus szigeten bejegyzett, soha nem hallott nevű cégnél bátran nyitnék számlát csak azért, mert különösen nagy kedvezményeket ígérnek. A közismert, több éves múlttal, és nagy ügyfélkörrel rendelkező, szabályozott körülmények között működő brókercégek közül is bármelyik bármikor csődöt jelenthet, de itt csak idő kérdése, és a befektetővédelmi alapból kifizetik a pénzünket.  Most éppen előfordult néhány, de azért ebben a piaci szegmensben a brókercsődök igen ritkák.  A brókercéggel kapcsolatos kockázatok miatt aggódók lelkét erősítse inkább az a tudat, hogy a forex kereskedés sok más kockázatához viszonyítva a bróker fizetésképtelenségének kockázata a legkisebb, a többihez viszonyítva szinte elhanyagolható.  A veszteséget szenvedő ügyfelek közel 100 százaléka a saját kereskedési hibái miatt nullázza le a számláját, nem a brókercég csődje, vagy más okok miatt.  Úgy is fogalmazhatnék, hogy figyelemre méltó eredmény, ha valaki brókercsőd miatt bukja el a pénzét. Ez ugyanis jó eséllyel annak a jele, hogy korábban képes volt arra, ami csak keveseknek sikerül: a kereskedés során hosszabb időn át gyarapította, de legalábbis megőrizte a tőkéjét.

A biztonság mellett a másik fő kérdéskör a spread-ek, egyéb költségek, és a brókercég vélelmezett rosszindulata az ügyféllel szemben.  Erre én azt mondom, hogy régen rossz, ha a kereskedés sikere a brókercégen múlik.  A kereskedési stratégiának olyannak kell lennie, hogy a kötésenként elért nyereség legalább egy nagyságrenddel nagyobb legyen, mint az üzletkötésre jutó költség.  A devizakereskedéssel elérhető extra magas hozam ára éppen a nyereség alakulásának nagy bizonytalansága. Ha egy stratégia csak annyira nyereséges, hogy a várható eredményt a bróker költség érdemben befolyásolja, akkor könnyen veszteséges stratégia válhat belőle, ha a piaci körülmények kicsit kedvezőtlenebbre fordulnak.  A brókerek egyébként érthető módon szeretik megkeresni a magukét minden üzletkötésen. Amelyik nagyon alacsony spread-eket hirdet, az behozza az elmaradt hasznot máshol. Én a fix spread-es számlákat szeretem, ott legalább előre tudja az ember, mire számítson. Ezen kívül kamatkülönbözet (swap) formájában merül fel némi költség, de ennek mértéke a spread-hez képest általában nem jelentős. Más címen ma már nem szokás díjat szedni, a számlanyitás, számlavezetés, pénzmozgatás rendes cégeknél díjtalan.

Komoly reklámértéke volt az utóbbi években az ECN, STP, és ki tudja még milyen betűkombinációkkal azt jelezni, hogy a brókercég „kiviszi a piacra a megbízásokat”. Ennek elvileg abban állna a jelentősége, hogy szemben a többi, market maker-nek nevezett brókerrel ők nem érdekeltek abban, hogy az ügyfél veszítsen, ezért „tisztességesen teljesítik a megbízásokat”.  A market maker ugyanis csak az árakat veszi a bankközi devizapiacról, de amikor az ügyfél üzletet köt, ő maga áll a másik oldalra. Így aztán ha az ügyfél nyer, a bróker veszít, ha pedig az ügyfél veszít, a bróker nyer.  Innen már csak egy lépés az a feltételezés, hogy a brókernek elemi érdeke valami tisztességtelen manipulációval elérni azt, hogy az ügyfél mindenképpen veszítsen. A valóság ezzel szemben az, hogy az ügyfelek nagy többségének a világon semmi segítségre nincsen szüksége ahhoz, hogy elbukja a pénzét. A túlzott kockázatvállalás és a megfelelő stratégia hiánya miatt legtöbben néhány hét, vagy hónap alatt maguktól is lenullázzák a számlájukat, a befizetett pénz pedig a brókeré lesz. De nincs ez másként az ECN brókereknél sem. Az átlagos ügyfél által nyitott pozíciót a kis mérete miatt még ha akarnák, sem tudnák kiközvetíteni a bankközi kereskedésbe, ahol 10 lotnak megfelelő nagyságrendben kezdődnek az üzletkötések. Legfeljebb az ügyfelek összesített, nettó pozícióját tudják lefedezni ha akarják, és ha az eléri a megfelelő méretet, de ezt bizonyos esetekben a market maker-ek is megteszik. A valóságban az ECN brókerek ugyanúgy az ügyfelek által elveszített pénzből élnek, mint az összes többi. Az alacsonyabb spread fejében viszont jutalékot szednek, és magasan tartják a minimális számlaméretet és a kötésméretet.  Ezzel pedig azt érik el, hogy az ügyfél nagyobb kockázatot vállal, mint amekkora jó lenne neki, így nagyobb eséllyel, gyorsabban veszíti el a pénzét. Ami természetesen a brókercég nyeresége lesz, majd bolond lenne elajándékozni másnak a piacon.

Kell-e, hogy ez fájjon nekünk? Szerintem nem. Ha én egyszer a saját hibámból pénzt veszítek a piacon, semmivel nem lesz kisebb a veszteségem akkor sem, ha a brókercég helyett valaki másé lesz a pénzem. Ha viszont tudom, hogy a brókercég nyereségét növeltem vele, akkor vigaszt nyújthat a tudat, hogy legalább a brókernek jól megy az üzlete. Ez pedig azért fontos, mert így jó eséllyel semmi akadálya nem lesz, hogy legközelebb ha nyerek, kivehessem a pénzemet a kereskedési számlámról. Egy jól menő forex brókercégnek ugyanis a legféltettebb kincse a jó hírneve, és eszébe sem jut majd mindenféle mondvacsinált indokkal visszatartani a pénzemet. Ugyanez egy olyan cégről, amelyik a nullszaldós működés határán kínlódik, jóval hamarabb feltételezhető. Szóval keressen csak jó sokat az a bróker az üzletén, meg persze lehetőleg én is a piacon!

A brókercégek közötti versengés az utóbbi időben leginkább a számlanyitáskor kínált bónuszok területén látványos. Nem ritka, hogy a befizetett összegre 100 %, vagy akár annál is magasabb bónuszt ígérnek. És nemcsak ígérik, tényleg meg is adják. Csakhogy a lényeg szokás szerint az apró betűs részben van. Van amelyik cég kertelés nélkül leírja, hogy a bónusz nem kivehető. Mások nem zárják ki, hogy az összeget hazavihesd, csak teljesíthetetlen feltételhez kötik. Olyan mennyiségű üzletkötést kellene hozzá lezárni rövid idő alatt, ami az ezzel járó magas kockázat miatt gyakorlatilag garantált számlanullázást jelentene. A legalattomosabb mégis az a konstrukció, amikor a bónuszt csak addig tartják a számlán, ameddig tart a befizetett tőke. Számlát nyitsz mondjuk 1000 dollárral, kapsz hozzá 1000 dollár bónuszt. A legtöbben a kockázatot ilyenkor természetesen a 2000 dolláros kezdő egyenleghez méretezik. Rosszra fordulnak a dolgok, elkezd fogyni a tőke, de úgy látszik nincs nagy gond, szerencsére ott van a bónusz. Amikor az egyenleg eléri az 1000 dollárt, a brókercég egy mozdulattal visszaveszi a bónuszt, és máris lenulláztad a számládat. Az ügyfelek legnagyobb része ilyenkor szembesül először az apró betűkkel, ahol ez előre le volt írva. Ebben a formában a bónusz nem más, mint egy csapda, amely kétszeres kockázatvállalásba hajszolja a nem kellően körültekintő (vagyis átlagos) ügyfelet, hogy így gyorsítsa meg a számla lenullázását.

Elhamarkodott dolog volna a fentiek alapján arra a következtetésre jutni, hogy minden brókercég bónusz ajánlata átverés. Vannak kipróbált, megbízható brókercégek, ahol a bónusz teljesíthető feltételek mellett kivehető, szükség esetén veszteség finanszírozására teljes egészében felhasználható, vagyis valódi hozamnövelő és kockázat csökkentő eszköz.

Nem akarok könnyen meggazdagodni!

A becsületes ember keményen, sokat dolgozik, és keveset keres.  Legtöbbünk fejében olyan mélyen gyökerezik ez a meggyőződés, hogy semmi esélyt nem hagy elfogadni a kevés és könnyű munkával megszerezhető magas jövedelmet. A korábbi bejegyzésekben többször elsirattam én is a rendszerváltás utáni évek legendás nagy üzleti lehetőségeit, mint egyszeri, soha vissza nem térő alkalmakat. Sokáig úgy látszott, a piacgazdaságba való átmenet mozgalmas éveivel a gyors, viszonylag könnyű, és szinte kockázatmentes meggazdagodás lehetőségei is örökre elmúltak. Az utóbbi években viszont újra átmeneti időszakot élünk, de most nemcsak itthon, vagy a szűkebb régióban, hanem az egész világon. A klasszikus piacgazdaság egyre inkább internetes gazdasággá alakul át.

A változások mindig széthúzzák a mezőnyt. Akik gyorsan és jól alkalmazkodnak, az élre kerülnek, és sokáig szinte versenytársak nélkül maradnak. Bárki számára nyitva áll a lehetőség, hogy internetes vállalkozást indítson. A pénzügyi kockázat itt minimális, hiszen kezdő tőkére alig, vagy egyáltalán nincs szükség. Sok munkát, tanulást, és még több egyedi ötletet kell viszont belefektetni, hogy igazán sikeres legyen. Ez nagyon jó hír azok számára, akiknek az ilyesmi nem jelent problémát, de a többséget aligha hozza lázba. Tudom hogy nehéz elhinni, de az emberek döntő többségének fő erőssége nem a munkakedv, a tanulási vágy, és a kifogyhatatlan egymásutánban záporozó eredeti ötletek. A rendszerváltáskor bárki meggazdagodhatott, ha legalább írni és olvasni tudott, nem lehetne most is így?

Nos, örömmel jelenthetem, hogy mára megjelent a kulcsrakész megoldás, amellyel tényleg mindenki boldogul. Kipróbáltam, működik. Nem kicsit, nagyon. Kevés pénzből, kevés és könnyű munkával rengeteg pénzt csinál. Egy régóta működő, extra nyereséges internetes vállalkozás nyereségéből lehet részesedni minimális befektetés és közreműködés fejében. Nagyon sokan, akiknek elmeséltem, szintén kipróbálták, és rengeteget keresnek vele. Még többen vannak viszont azok, akik hallani sem akarnak róla. Az emberek boldogulásának legfőbb akadálya látszólag a pénzhiány. Európai szintű árak mellett magyar jövedelemből gondtalanul élni valóban nem egyszerű. Mégis, amikor tálcán kínálkozik az alkalom, hogy ez alapjaiban megváltozzon, a legtöbben lefagynak.

Különböző okok miatt általában nem szerencsés a közvetlen ismeretségi körben üzleti, befektetési tanácsot adni, de itt annyira kivételesen kedvező a kockázat, és a várható hozam aránya, hogy néhány alkalommal kivételt tettem. Megemlítettem a lehetőséget néhány személyes jó barátomnak, akik biztosan nem feltételezik, hogy át akarom verni őket, és saját szemükkel is meggyőződhetnek róla, milyen sikeres a dolog. Érdeklődve bólogattak, de köszönik, inkább mégsem próbálják meg. Értik, hogy egy rendesebb ebéd árából is vagyont építhetnek fel, mégis inkább az ebéd érdekli őket. Talán majd utána beszélhetünk üzletről is. Az egyik azt mondta, még a legelején, előbb látni akarja, hogy valóban pénzt veszek ki belőle. A másik most azt kérdezi, miért nem akkor szóltam, amikor elkezdtem? Van, aki sok millió forintnak keres befektetési lehetőséget, az ilyesmi nem érdekli. Az nem zavarja, hogy itt minimális befektetéssel is sokkal többet vehetne ki, mint amennyit jó esetben a milliói fognak hozni. Egy barátomnak hamarosan megszűnik a munkahelye, állást keres. Természetes, hogy ilyen helyzetben az ember még minimális kockázatot sem szívesen vállal, viszont a pénzre nagy szüksége lenne. Segítségképpen felajánlottam, hogy az ide befektetett tőkéjére garanciát vállalok, tehát bármi történik, tőlem visszakapja. Hálásan megköszönte, és biztosított róla, hogy keresni fog ez ügyben. Néhány hét múlva rákérdeztem, mi a helyzet. Rengeteg a munka, meg ott van az álláskeresés, nincs ideje, de majd jelentkezik. A háromszázezres állása miatt nincs napi néhány perce havi félmilliót keresni kockázatmentesen. Megértettem.

Egyikük sem buta, vagy sikertelen ember. Egyszerűen csak képtelenek elszakadni a beléjük nevelt előítéletektől, amelyek az előző generációk élettapasztalatain alapulnak. Csakhogy a világ változik, méghozzá egyre gyorsabban. A nagypapának kétségkívül nagyon bölcs meglátásai voltak a maga idejében. De honnan tudhatta volna, mik a realitások az internetes gazdaságban, ha a táskarádiónál bonyolultabb készülék soha nem volt a kezében? Mint annyi minden más, a jólét is fejben dől el. Nem úgy, hogy ha erősen elhatározom, akkor holnaptól egyre gazdagabb leszek. Hanem úgy, hogy nyitott maradok az újra, elfogadom a változásokat, és ha megtalál egy lehetőség, nem hajolok el előle, hanem józanul felmérem, hogy mit nyerhetek, és mit veszíthetek vele.

Síoktató maffia

Hosszú idő után újra egy legendás hírű, népszerű tőzsdei guru és oktató könyve került a kezembe, melyben természetesen arról ír, hogyan is kell sikeresen kereskedni. Általában a feléig sem jutok ezeknek a könyveknek, mert annyira egy kaptafára készülnek, hogy a megkezdett mondatokat magamtól is be tudom fejezni, és ez az első néhány fejezet után mindig unalmassá válik. Természetesen semmi pénzre váltható információ nincsen bennük, a mondanivaló lényege, hogy a kereskedés egyfajta művészet, amihez nem lehet recepteket adni, hanem bizonyos készségeket kell kifejleszteni magunkban, így hosszú évek alatt esélyünk van rá, hogy a személyiségünkkel összhangban álló kereskedési stratégiát találjunk, és azt folyamatosan fejlesszük a piac változásaihoz alkalmazkodva. Én erről mindig azt gondoltam, hogy alattomos mellébeszélés (a rendszerint angol anyanyelvű szerzők kedvéért: bullshit), de most elképesztő párhuzamot fedeztem fel az élet egy teljesen más területén.

A szokásos családi síeléseket gyakran kisebb-nagyobb társasággal együtt szervezzük, idén velünk tartott két teljesen kezdő lány is. Egyiküknek még soha nem volt a lábán síléc, a másiknak már igen, de ez sem jelentett túl sok előnyt számára. Én elég jól síelek, húsz évvel ezelőtt még síoktatói képesítést is szereztem Ausztriában, de nem sokkal később az akkoriban újdonságnak számító snowboardra váltottam, mert a lassan unalmassá váló síeléshez képest ebben sokkal több fejlődési lehetőséget, és mozgásélményt találtam. A snowboardozást annyira élvezetessé tévő működési elvet azóta a sígyártók is átvették, és mostanára a hagyományos léceket teljesen kiszorította a carving sí. Ezzel pontosan ugyanúgy lehet élen siklani, mint snowboard-dal, és így a síelés élvezeti értéke a korábbinál közelebb került a snowboardozáshoz, bár utolérni szerintem nem tudja. A carving sí persze nem magától siklik úgy, ahogy kell, csak akkor, ha a megfelelő technikával használják. Hagyományos módon is könnyebb vele menni, mert rövidebb, és fordulékonyabb, mint a régi hosszú, merev, „dióverő” lécek, de annak semmi köze nincsen a carvinghoz.

Az utóbbi néhány évben alkalmanként én is újra síelek, mert így sokkal egyszerűbb együtt haladni a családom különböző korú és tudású tagjaival. Számomra teljesen természetes a carving technika, hiszen a snowboardon is ehhez szoktam hozzá, és mindig furcsálltam, hogy az emberek nagy része carving léccel is a hagyományos módon csúszik, sőt, a síiskolák továbbra is ezt tanítják. Az oktatók arra hivatkoznak, hogy a carving technika nagyon nehéz. Szerintük először magas szinten el kell sajátítani a hagyományos iskolát, ezután jöhet csak a carving. Én ezt mindig fordítva éreztem, szerintem a hagyományos sítechnikánál mesterkéltebb, és bonyolultabb mozgás nem nagyon létezik, nem véletlen, hogy évekbe telik, amíg valaki elfogadható tudásszintet ér el vele, a carving ezzel szemben olyan, mint a biciklizés, ha egyszer megvan az egyensúly, a további fejlődés már magától megy.

Nem volt sok idő a két kezdővel foglalkozni, de azért a leglankásabb pályán megmutattuk nekik a hóekézés alapjait, az első napot ennek az önálló gyakorlásával töltötték. Hagyományos technikával egy hét alatt még akkor sem lehet látványos eredményre jutni, ha egész nap oktató foglalkozik a kezdőkkel, ezért nem voltak illúzióim, mire lesz ez elég. Mivel érdemi előrelépésre így esély sem volt, a második napon hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy vesztenivalónk nem lévén felrúgjuk a szokásos menetrendet, és elkezdünk azonnal carvingot tanulni. Részletesen elmagyaráztam a dolog működési elvét, majd néhány rávezető gyakorlat bemutatása után ismét magára hagytam a két lányt. A közbenső időben leginkább az évek óta tökéletesen carvingoló tízéves fiammal gyakoroltak, aki már annyiszor hallotta tőlem a szokásos jótanácsokat, hogy semmi nehézséget nem okoz neki mindig a helyzethez illőt bemondani. A harmadik nap végére mindketten óvatosan bár, de párhuzamos léccel élen kanyarodva jöttek le a közepes nehézségű pályákon, és elértek egy olyan tudást, ahonnan kizárólag önálló gyakorlás útján is tökéletesre fejleszthető a technika.

A síiskolák tehát azért nem tanítanak carving technikát, mert pontosan tudják, hogy töredékére esne a bevételük. Mi hasznuk lenne abból, ha néhány nap alatt megtanítanák a kezdőket szépen, jól és élvezetesen síelni, amikor ugyanezek az emberek éveken keresztül visszajárnak, és jó pénzt fizetnek az egyhetes tanfolyamokért, melyeken olyan tudást oktatnak, amit még tíz év után is bőven van hová fejleszteni?

A forex bizniszben összehasonlíthatatlanul nagyobb pénzek forognak, mint a síoktatásban, és van még egy fontos különbség. A forex, és általában a tőzsde összességében nullszaldós játék. Azt lehet megnyerni, amit másvalaki elveszít. Az iparág bennfentesei tehát nemhogy abban nem érdekeltek, hogy az átlagember gyorsan megtanuljon nyereségesen kereskedni, hanem elemi érdekük, hogy soha ne tanuljon meg. Naivitás volna hát feltételezni, hogy ebben a hatalmas üzletben a kezdők oktatása lelkiismeretesebben folyik, mint a sípályán. Ahogy olvasom a sok fellengzős, semmitmondó általánosítást az elmélet szintjén, és a ronda csúsztatásokat a gyakorlati példák magyarázata során, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a szerző szándékosan vezeti félre az olvasókat. Oldalakat szentel például a mechanikus stratégiák elleni kirohanásoknak. Nyomatékosan sulykolja, hogy ilyen stratégiával nem lehet pénzt keresni, meg ne próbálja senki. Nem gyanús ez egy kicsit? Nos, én kizárólag mechanikus stratégiákkal érem el az eredményeimet, mással nem is foglalkozom. Ennek ellenére nem jelentem ki, hogy intuíciókon alapuló kereskedéssel nem lehet pénzt keresni. Azt viszont saját és mások tapasztalatából tudom, hogy sokkal nehezebb, a próbálkozók számához képest elenyészően kevés embernek sikerül.

Minden oktató anyag alaptétele, hogy „holy grail” vagyis bárki által egyszerűen használható nyereséges stratégia nem létezik. Bátor dolog valamiről kijelenteni, hogy nem létezik. Mindig ott van a lehetőség, hogy az a valami mégis létezik, csak éppen nem tudunk róla. A jelek szerint én éppen két ilyen, az okosok szerint nem létező stratégia eredményeit mutatom be a www.nedolgozz.hu oldalon.

A könyvet, ami ezeket a gondolatokat ihlette, elrettentő példaként te is megkaphatod ingyenesen, magyar nyelven. Kattints ide, és add meg az email címet, ahová küldhetem. Ha viszont nyereséget szeretnél elérni, akkor inkább a saját stratégiáim közül javaslok választani.

Értelmiségi autónepper

Néhány év alatt a pólókonjunktúra is leáldozott, ezért új üzleti lehetőség után kellett néznem. Akkoriban a használtautó piacot még erősen a kereslet dominálta. Elmúlt már az idő, amikor 10 évet kellett várni egy új Ladára, és három évesen drágábban lehetett eladni, mint az új ára, de kevesebb autó futott az országban, mint amennyire igény lett volna. A jó állapotú, nem túl öreg használt autók reális áron napok alatt elkeltek. Éppen ezért viszont nagyon nehéz volt egy jó ajánlatra időben lecsapni. Az vevők és az eladók döntő részben az Expressz hirdetési újságon keresztül találták meg egymást. A nepperek kora hajnalban csapatostul várták a nyomda előtt az aznapi számot, és reggel hatkor már lelkifurdalás nélkül telefonálgattak a jó áron meghirdetett autók gazdáinak. Az igazán jó vételeket a hirdetés megjelenésének napján reggel nyolcra általában már ki is fizették a vevők.

 
Az ilyen típusú versengés mindig távol állt tőlem, ezért eszembe sem jutott a tömeggel próbálkozni. Inkább megpróbáltam átlátni a rendszer működésének logikáját, és valami egyszerű, de merőben új ötlettel magam mögé utasítani az egész mezőnyt. (Ugyanezt csinálom most a devizapiacon is.) Előbb akartam tudni a jó ajánlatokról, mint hogy az újságban megjelennének. De néhányan már az újság szerkesztőségében is rendelkeztek kapcsolatokkal, erre utalt, hogy időnként a hirdetés megjelenése előtt is voltak érdeklődők. Még a hirdetés feladása előtt kellett tehát kapcsolatba kerülnöm az eladókkal. Az eladók fejével végiggondoltam a folyamatot. Elhatározza, hogy eladja a kocsiját. Tudja, hogy az Expresszben kell meghirdetni, mert mindenki ott hirdet. Nem tudja viszont, hogy pontosan mennyit ér az autója, hogy mit szokás beleírni egy ilyen hirdetésbe, meg azt sem, hogyan lehet feladni a hirdetést. Mindenekelőtt vesz tehát egy újságot, hogy képbe kerüljön. Az újságból kiderül, hogy a reális árat nem olyan egyszerű belőni, a hirdetés feladása pedig komplikált, és időigényes. (Akkoriban legalább egy hét volt az átfutási idő, ha az ember személyesen adta fel a hirdetést, erre Budapesten két helyen volt lehetőség.) Magától adódott az ötlet, hogy nekem kell meghirdetnem a vételi szándékomat. Ez ma már nem tűnik nagy dolognak, mert tele van minden ilyen hirdetésekkel, de egyszer valaki ezt is kitalálta. Ez pedig én voltam, és szerencsére az is én voltam, aki ebből az ötletből egy vagyont keresett. Egyszerűen senki másnak nem jutott eszébe magától, sőt egy évig még követőm sem nagyon akadt. A leendő eladók meglátták a hirdetésemet a sok eladó kocsi között, és felhívtak, ha másért nem, legalább kipuhatolni, mennyit érhet az autójuk. Minden nap kaptam néhány hívást, és ezek közül minden héten akadt legalább egy, amit érdemes volt megvenni. Ezeknek az eladóknak az volt a legfontosabb, hogy gyorsan, és egyszerűen túlessenek az eladáson, az ár másodlagos szempont volt.
 
A Lada Samarára specializálódtam. Ez az akkori viszonyok között nagyon korszerű, szokatlanul jó minőségű autónak számított, ami az árában is megjelent, de még így is sokkal olcsóbb volt, mint egy hasonló minőségű nyugati márka. Az elsőt 250 ezer forintért vettem, gyönyörű, hibátlan, belül még új szagú 2 és fél éves darab volt. Soha nem volt korábban ilyen komoly autóm, szinte féltem beleülni, amikor hazavittem. Kicsit magamnak is vettem, mert egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy nyereséggel el tudom majd adni. Végül két hét múlva 330 ezerért adtam el, ugyanúgy az Expressz újságban meghirdetve, mint ahogy vettem. Ez volt egyébként a legnagyobb nyereség, amit egy autón elértem. Innentől kezdve beindult az üzlet. A következő két évben átlagosan minden héten eladtam egy autót, melyeket 200 és 350 ezer forint között vettem meg, és átlagosan 55 ezer forintot kerestem rajtuk. Volt, hogy egyszerre 6 kocsi volt nálam „raktáron”, de 1-2 hét alatt mindegyiket eladtam. Elképesztő hozammal forgott a pénz, minden hónapban megkerestem egy autó teljes árát.

Zuppos póló – minden gyökér azt hordja

A fenti kijelentés az egyik törzsvevőm szájából való, aki nagy tételben vitte tőlem a fehér pólót. Autója nem lévén kombi taxival érkezett, amit a vezető segítségével tetőig megraktunk fehér pólóval, de még az anyósülés elé is jutott belőle a lába alá. Egy kombi Passatba ilyen módon akár 1500-2000 darabot is be lehetett sűríteni 12 db-os csomagokban. A pólók egyébként nem voltak teljesen fehérek, abban az évben valamilyen okból tömegével érkeztek Kínából a selejtes szállítmányok. Nagyjából 10 százalék volt hibátlan, 80 százalékon kisebb-nagyobb mennyiségű kimoshatatlan apró sötétbarna pötty volt elszórva, a maradék pedig foltos, vagy szakadt volt. Először azt hittük nagyon befürödtünk, de aztán sikerült az árat lealkudni 20 forintra az eredeti 100-ról. A pólókat egyenként kivettük a karton dobozból, a 12 db-os csomagból, majd a saját nejlonzacskójából. Kiterítettük, és felmértük az állapotát. A használhatatlan ment a szemétbe, a többi összehajtva vissza a zacskójába, az állapotának megfelelő kupacba. Ezt heteken keresztül csináltuk egész napon át.

 
A hibátlan darabokat eladtuk az eredetileg tervezett 130-140 forintos áron, a hibásaktól pedig állapottól függően 40 és 100 forint között reméltünk megszabadulni, gondolván, hogy lesz, aki befesti őket valami sötét színre. A nagybani vevők olyan kereskedők voltak, akik szitanyomónál különböző feliratokat, mintákat nyomattak rá, és butikokban, vásárokon, piacokon árulták. A kereslet döntő része a fehér színre korlátozódott, de azért reménykedtünk, hogy elég olcsón jó lesz a színes is. Rövid idő után azt vettük észre, hogy nem győzzük elég gyorsan válogatni, annyira kapós a selejtes póló. Az árat 110 forintig emeltük, de még mindig vitték. Kiderült, hogy valamelyik zseni a problémára válaszul kitalálta a „fröcskölt pólót”. Ez úgy készült, hogy a póló teljes felületét apró fekete pöttyökkel fröcskölték tele, erre jött utána a minta. A fröcskölés között persze elvesztek a gyári hibák. Sikerült belőle akkora divatot csinálni, hogy abban az évben több póló fogyott a selejtből, mint máskor a hibátlanból. A legmenőbb a 7up üdítőital márkajelzésével díszített modell volt, a köznyelvben csak zuppos póló néven. Emlékszik rá valaki?

Mennyiért tudsz márkát?

Ha kimerült a valutakeret, az alkatrész importnak befellegzett. Mivel azonban szinte mindenki a hivatalosan járó összeg többszörösét költötte el évente Nyugaton, a kemény valutáknak pezsgő feketepiaca alakult ki. Az átlagember ha valutára volt szüksége, nem a Váci utcába, vagy a Keleti pályaudvarhoz, a rossz hírű arab pénzváltókhoz ment, hanem az ismeretségi körében érdeklődött. Én mindenkinek igent mondtam, és néhány nap alatt mindig megszerztem a kívánt összeget. Márkát venni jó áron mindig ott lehetett, ahol sok volt belőle, vagyis a vendéglátóipar környékén. Különböző ismeretségeken keresztül hamar szert tettem néhány megbízható szállítóra, akik a jellemzően ezer márka nagyságrendű összegeket azonnal oda tudták adni. Aki a legolcsóbban adta, attól megvettem, és még aznap továbbadtam a megrendelőnek. Az árrés akár a 10 százalékot is elérhette, tekintve hogy túlnyomórészt kevéssé árérzékeny alkalmi vevőim voltak, akiknek elsősorban a gyorsaság és a kényelem számított. Ha hetente volt egy ilyen fuvarom, máris többet kerestem vele, mint egy jól fizetett alkalmazott. Mindezt úgy, hogy egyáltalán semmi erőfeszítést nem tettem érte, csak nem küldtem el azt a néhány embert, aki magától megkeresett.

101 gombos tízezerért

Munka nélkül pénzt keresni manapság messze nem olyan egyszerű dolog, mint ahogy azt sokan hinni, vagy elhitetni szeretnék. (Itt most csak a törvényes, etikus, és bárki számára elérhető lehetőségekre gondolok. Mert természetesen rengeteg pénzt keresnek érdemi munka nélkül törvénytelen eszközökkel, korrupcióval, akiknek a helyzetükből adódóan erre lehetőségük van, és a lelkiismeretük nem akadályozza meg, hogy éljenek is vele.)

A rendszerváltás körüli években ez is teljesen másképpen volt. Akkoriban az volt a furcsa, ha valaki nem élt a lépten-nyomon adódó lehetőségekkel, hogy napok alatt több havi fizetést keressen meg. Én például egyáltalán nem számoltam azzal a lehetőséggel, hogy a frissen kézhezvett mérnöki diplomámat valaha használni fogom. A megélhetés költségei az alacsony fizetésekhez igazodtak, az áruhiány miatt viszont könnyen, és elképesztő haszonnal lehetett eladni szinte bármit, amit nem árultak a sarki közértben.
 
Az egyik emlékezetes üzleti lehetőség a számítógép alkatrészek magánimportja volt Bécsből. Be kellett menni egy budapesti üzletbe, ott adtak egy listát (a csúcstechnikát képviselő 9 tűs Epson mátrixnyomtatóval készült), ezen rajta volt a bécsi cím, meg hogy mit kell hozni, mennyibe fog kerülni, és mennyit fizetnek érte. Beültünk négyen a szülőktől kölcsönkért autóba, eldugtuk a feketén vett schillinget a pedálok gumija alá, és indulás. Azokkal az autókkal, az akkori utakon, hosszú várakozással a határon egy nap alatt megjárni Bécset oda-vissza már önmagában kalandos vállalkozás volt. Az üzletben ráböktünk a papíron a kiválasztott alkatrészekre (ezt az ár döntötte el, hogy éppen kijöjjön a forgótőkéből), az eladók kipipálták a saját listájukon, és már fordultunk is. A legtöbb alkatrészről azt sem tudtam, mire való, egyedül a 101 gombos billentyűzet volt egyértelműen azonosítható. Ennek az árára is emlékszem a mai napig, a pesti boltban 10 ezer forintért (egy jó havi fizetésért) vették át tőlünk. (Ma ilyet bármelyik számítástechnikai üzletben 1000-2000 forint közötti áron lehet kapni, pedig a forint az akkorinak csak a töredékét éri.) Ennél általában jóval drágább alkatrészeket hoztunk, így egy ilyen úton akár több havi keresetnek megfelelő nyereséget lehetett elérni, tekintve, hogy az üzlet szervezői igen korrekt árrést hagytak a „futárok” számára. Talán azért volt ez így, mert nem lehetett egy embernek akárhányszor megismételni ezt a mutatványt, hiszen az alkatrészeket vámkezeltetni kellett, így mindenki csak a saját hivatalos valutakerete erejéig vásárolhatott. Nem olyan lehetőség volt ez, amiről csak néhány beavatott tudhatott, valósággal toborozták hozzá a vállalkozó szellemű embereket.

Munka vagy pénz?

Rögtön az elején szeretném leszögezni, hogy semmi bajom a munkával. Különösen kétkezi munkát végzek szívesen, legyen szó gázkazán szerelésről, vagy hólapátolásról. Egy szerkezet működésének megértése, a hiba megtalálása, megjavítása számomra kifejezetten izgalmas szórakozás, a család elismerése igazi jutalom, nem beszélve a megtakarított tízezrekről. A szabadban végzett fizikai munka kellemes testgyakorlás a jó levegőn, remek alkalom a társasági életre a szomszédok körében, vagy az elmélyedésre, ha nincs a közelben senki. Sajnos azonban a tapasztalat szerint ezeket a munkákat nem fizetik túl jól, ha valaki hivatásszerűen űzné. Vannak aztán olyan munkák, amiket viszonylag jól megfizetnek. Volt részem ilyen nyakkendős állásban is, de semmi örömet nem találtam benne, sőt a szó jó értelmében még munkának sem neveztem volna. A fizetés pedig bár bőségesen elég volt a gondtalan mindennapokhoz, a meggazdagodáshoz túlságosan kevés. Így aztán mindig oda jutok vissza, hogy egy dolog a munka, és egy másik a pénzkeresés.